Üdvözöllek a honlapomon!


Nézz körbe, ha tetszik mutasd meg az ismerőseidnek is!
Ha bármivel kapcsolatban kérdésed lenne fordulj hozzám bizalommal.

Tudj meg többet!
Kutrik László

Kutrik Lászlónak hívnak, 1988-ban születtem Budapesten.


Már általános iskolás koromban komoly érdeklődést mutattam a fotózás iránt, majd a gimnázium megkezdése után nem sokkal vettek a szüleim egy videókamerát, amit pillanatok alatt kisajátítottam magamnak. Onnantól kezdve ahol csak tudtam, videóztam. A gimnázium után jelentkeztem a Pécsi Tudomány Egyetem Televízióműsor-gyártó képzésére. Itt főként a videószerkesztés és az operatőri munka technikai részét tanultam meg, ezért az iskola elvégzése után a Kaposvári Egyetemen folytattam tanulmányaimat Mozgóképkultúra és Médiaismeret szakon, ahol a filmkészítés művészi oldalát sajátíthattam el. Operatőrként és vágóként kezdtem tevékenykedni. Sportrendezvényektől kezdve az esküvői videókon át a reklámfilmekig számos műfajban próbára tettem tudásomat. Olyan produkciókban is részt veszek mint például a Barátok közt, az X-Faktor, vagy Eszenyi Enikő videós darabjai (Popfesztivál, Lumpáciusz Vagabundusz). Hatalmas öröm számomra, hogy vannak visszatérő megrendelőim, hiszen ez az igazi visszajelzés arra, hogy az emberek elégedettek a videóimmal. Szerencsésnek tartom magam, mert úgy érzem a munkám egyben a hobby-m is.

Szolgáltatásaim


Rendezvény videózás

Egész napos forgatást, egy vagy két operatőrrel vállalok. Videóklip, vagy akár dokumentatív stílusú kisfilmet is szívesen összeállítok.

Technikai háttér

A legmodernebb kamerákkal dolgozom. Akár 4K felbontásban is tudok forgatni. A remegés mentes felvételek érdekében 3D gimbal-t és statívot használok.

Elérhetőségem


Ha ajánlatot szeretnél kérni, vagy bármivel kapcsolatban kérdésed van fordulj hozzám bizalommal.